Röviddel azelőtt, hogy a riba-rojai tározó zsilipjeit lezárták volna, dühödt eső zúdult a lerombolt, puszta városra. A várhegy patakjai haragos zúgással öntötték el a rakpartokat, elszaggatták a szétmállott köteleket a hajótemetőben, és szétszórták a vitorlásokat. Mindegyik felborult a haragvó Ebro sodrásában, amely már elfeledte a hajótestek húzta barázdákat, és az evezés ritmusát. A Kármel-hegyi Szűzanya a Tizenhárom Szent szigete előtt hasadt ketté, orr része fennakadt a parti nyárfákon. Amikor a folyó leapadt, senki sem ismerte fel a hajó maradványait. A dühös áradat letörölte róla harmadik nevének betűit. A Neptunus, az öreg hajó, amelyet az Éden dicső napjainak egyikén beszédekkel, zászlólengetéssel és zenével bocsátottak vízre az Özvegyek rakpartján, többé nem volt más, mint halott, névtelen faváz.
Folyók városa [Camí de Sirga] Trad. a l’hongarès de Krisztina Nemes. Budapest, Íbisz Kiadó, Katalán Könyvtár 7., 2004.
© 2009-2021 Espais literaris de Jesús Moncada · Disseny de Quadratí